2024. augusztus 15.
A táblaképet gondolja újra az MNB gyűjteményéből válogatott kiállítás
Képgyakorlatok címmel nyílik augusztus 17-én a Magyar Nemzeti Bank által életre hívott gyűjteményből átfogó kiállítás a Q Contemporary kiállítóterében.
A kiállítás anyaga a hatvanas évek nagy generációjának a fiatalokra gyakorolt hatását tükrözi. A legújabb nemzedék munkáin tetten érhető az előttük járók életművének és eredményeinek ismerete mellett a minket körülvevő vizuális közeg vibrálása is. A Képgyakorlatok című tárlat a táblakép legújabb formáját vizsgálja; a digitális képi világ, a képernyők mesterséges komponálása személyes töltettel, szubjektív megfigyelésekkel és a közösségi média mindenhová beférkőző vizualitásával kereszteződik.
A Q Contemporary tereiben helyet kapó kiállítás az MNB Arts and Culture gyűjteményéből mutat be válogatást huszonnégy alkotó munkásságából, a ma harminc-negyven év közötti generációra koncentrálva. A tárlat kurátora dr. Fabényi Julia, a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, aki egyben a gyűjtemény építéséért felelős kuratórium tagjaként a kezdetektől részt vesz a szakmai munkában.
A tárlat a táblakép minőségében és funkciójában kiterjesztett szerepével foglalkozik. Utóbbi alatt a technikákban és tematikákban megfigyelhető változásokat kell érteni, melyek a táblaképet kiemelik a hagyományos kánoni keretből. A kiállított művek megmutatják, miként írta át a technikai újdonságok beemelése a művészetbe a festészet és a tradicionális táblakép szerepét.
Az egy hónapon keresztül ingyenesen látogatható kiállítás kapcsán számos kísérőprogramon vehetnek részt az érdeklődők. A foglalkozások többsége ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A szakmai közeg érdeklődésére számot tartó kerekasztal-beszélgetésen Hamvai Kinga beszélgetőtársai a gyűjtemény tanácsadói lesznek: ők közösen járják végig azokat az izgalmas kérdéseket, amelyeket a tárlat is feszeget, illetve a gyűjtemény létrejöttéről és szerepéről is szó esik majd. A szakmai edukációs események különleges és izgalmas formáját jelentik a művészeti egyetemekkel való együttműködések mentén megvalósuló workshopok, speciális vezetések, melyek megvalósításában részt vesznek a Zeneakadémia, a Táncművészeti Egyetem és a budapesti Metropolitan Egyetem tanárai és hallgatói.
A kortárs művészethez való kapcsolódást segíti a társművészetek beemelése, például a Juhász Anna vezette irodalmi est és a Mittersisters iparművészeti táskakészítő workshop.
Kusovszky Bea festőművész nemcsak alkotásaival vesz részt a kiállításon, hanem a munkamódszerébe is beavat, illetve közös alkotásra invitál egy képzőművészeti workshop keretében. Gáspár Klára felnőtt művészetterápiai foglalkozást tart a kiállítás terében. Két vasárnap reggel pedig az elcsendesülésé és a közös jógázásé lesz a főszerep.
A gyerekprogramok közt szerepel a kiállítás inspirációjára történő élményfestés a 4–7 éves korosztály számára, míg a legkisebbeket Ringató koncertekre várják. A szervezők tudatosan törekedtek arra, hogy a kísérő programok a társadalom lehető legszélesebb rétegeit szólítsák meg, így lesz kifejezetten szenior korosztálynak szóló foglalkozás is.
A tárlathoz kapcsolódó szakmai brosúra mellett interaktív sétafüzet is készül, amelyet Hemrik László, a Ludwig Múzeum múzeumpedagógusa úgy állított össze, hogy az egyedül érkezők is hozzájussanak az elmélyülést és kapcsolódást segítő információkhoz. Az érdeklődők részt vehetnek Topor Tünde és Winkler Nóra tárlatvezetésén, de a kiállításról készült podcastjukat is hallgathatják a művek megtekintése közben.
https://kultura.hu/kepgyakorlatok-kortars-muveszet-a-magyar-nemzeti-bank-gyujtemenyebol/
2024.06.14.
P. Szabó Dénes
Keresik a menedéket – Képzőművészek járják körül a safe space témáját
A safe space (biztonságos tér) kifejezés olyan közeget jelöl, ahol az ember védelemben érezheti magát mindenféle bántástól, sértéstől és ellenvéleménytől. Az Egyesült Államokban mindez már bevett politikai gyakorlat, amely az elmúlt években sok konfliktust szült, a témával a South Park című animációs sorozat is foglalkozott. A budai The Space galériában ezúttal képzőművészek járják körül a témát. Mindig izgalmas, ha egy kiállítás egy elvont témát vagy fogalmat jár körül, hisz azt számtalan módon lehet megközelíteni. A The Space galéria ezúttal a safe space, vagyis a biztonságos tér kifejezést mutatja be vizuálisan; ez olyan közeget jelent, ahol az ember biztonságban érezheti magát, azaz nem kell félnie semmilyen (szóbeli) atrocitástól. A fogalom hazánkban még kevéssé ismert, de az Egyesült Államokban már a hatvanas évek női és melegjogi mozgalmaival megjelent, az utóbbi években pedig a politikai korrektség jegyében szintén hangsúlyt kap. A safe space tehát olyan hely, ahol az egyén szabadon kifejezheti magát, függetlenül attól, hogy milyen etnikumhoz tartozik, milyen a szexuális irányultsága, a kulturális háttere, az életkora vagy a fizikai megjelenése. Ezekben a terekben mindenki tisztelettel fordul a másikhoz, ezért nem kell félnie attól, hogy gúnyolódás tárgyává válik.
A safe space alapvetően hasznos, hisz védelmet nyújt az egyéneknek (más helyzet, ha a politikai korrektség túlmegy a racionális határokon, és a valóságot zárja ki – lásd keretes írásunkat). Ezt az érzést, illetve a világ zajától való elfordulást mutatják be a The Space-ben látható munkák. – A safe space alapgondolata az utóbbi években sokat foglalkoztatott, mert a környezetemben több olyan élethelyzetet tapasztaltam, ami megrendítheti az ember biztonságérzetét. A téma kapcsán a kiállítás elsősorban kérdéseket vet fel, illetve megoldásokat kínálhat – mondta a Visszhangnak Teplán Nóra, a kiállítás kurátora. A tárlat metaforikusan nyúl a témához, a legnagyobb munkán, Fürjesi Csaba Léleksziget című olajfestményén például a sötét térben egy nő térdepel fehéren világító buborékok között, miközben mögötte egy férfi figyeli.– A safe space fogalma azért izgalmas, mert rengeteg vetülete van, és mindenkinek mást jelenthet. A fő kérdés, hogy megtalálod-e magadban és a külvilágban a biztonságot, hisz manapság nagy szükség van arra, hogy legyenek fogódzóink – véli Bérczi Linda, a The Space alapító-vezetője. Ő maga is úgy alakította ki a galériáját, hogy a látogatók ne érezzék magukat elidegenítve, ezért otthonos környezetet teremtett bútorokkal és egy hosszú paddal, hogy bárki nyugodtan leülhessen, ha éppen elfáradt. A tárlat a témát szintén több oldalról világítja meg. Horváth Lóczi Judit Almárium című munkája például a néhai nagymamája egy asztalfiókjából készült, melyet a művész sötétkékre festett, és egy aranyszínű, miniatűr fát helyezett el benne. – Amikor a nagymamám meghalt, akkor pár bútort kimentettem a hagyatékából, köztük ezt a fiókot is. Aztán úgy gondoltam, muszáj egy dobozmunkát készítenem belőle, hogy megőrizzem az emlékét. Számomra a család jelenti azt a helyet, ahol védelemben érzem magam, ahogy a munkámban a kis fácska is egy megnyugtató közegben nevelkedik – mondta az alkotó, kiemelve, a mű ezért is kapta az Almárium címet, mivel az ember abban tárolja a különböző, családhoz kötődő tárgyait. A galéria közepén Sallay Dániel vatelinre helyezett agyagszobrai sorakoznak, mintha egy gyerek szétpakolta volna a játékait. – Ezt a sorozatot 2009 óta készítem, a műveket marokszobroknak hívom, mert könnyen elférnek az ember kezében. Számomra ezeknek a plasztikáknak a készítése jelenti a biztonságot, ezért nekem a műtermem magánya jelenti a biztonságos teret – mondja az alkotó.
Levetni az álarcot
A safe space tehát nemcsak fizikai teret jelent, hanem olyan lélekállapotot, ahová „visszatérhet” az ember. Hajgató Terézia Elveszett mimikri című festményei is ezt az érzést mutatják be: a képek székeket ábrázolnak, melyek előtt absztrakt minták szakadnak szét és úsznak el. Az alkotó munkáiban a székek személyeket jelenítenek meg, melyek mindig valamilyen érzést közvetítenek a befogadó felé. – A kiállított művek kapcsolódnak a korábbi Mimikri-sorozatomhoz, melynek címe arra utal, amikor az ember felméri a környezetét, hogy kellően idomulhasson hozzá. Vagyis meg kell vizsgálnia, hogy a társainak milyen a nyelvezete, milyen szavakat használnak, vagy hogyan öltözködnek, hogy ő is hasonulni tudjon hozzájuk, hogy beolvadjon az adott közegbe – vallja az alkotó. Egy idő után azonban az egyén szeretné az igazi személyiségét megélni, ezért ezt az álarcot leveti magáról – erre utal a művész későbbi, Elveszett mimikri című sorozata. Ezeken a képeken a székek előtt „szétszakad” az álca, vagyis a bútordarabok a saját biztonságos terükbe kerülnek, abba a közegbe, ahol végre önmaguk lehetnek, és megmutathatják a valós identitásukat. – Az ember életében eljön az a határpont, amikor már nem tudja rejtegetni a valós énjét, amely időközben kifejlődött. Ilyen helyzetben ki kell lépni a régi csoportból, és újat kell választani. Fürjesi Csaba képein az elvonulás érzetét adja át. A Menedékház című művén férfiak állnak körbe egy személyt, aki a fejét egy ház alakú, opálos színű, absztrakt térbe dugja, hogy teljesen kizárja magát a valóságból. – Az a zóna, ahol biztonságban érezzük magunkat, nem feltétlenül egy fizikai közeg, hanem sokkal inkább a belső világunk, a saját magányunk, ahová el lehet bújni – mondja a művész, majd hozzáteszi: – Az ember magából merít erőt. Ezt azonban nem látják a többiek, és kinn rekednek.
Körbejárják a fogalmat
A Safe Space című kiállítás augusztus 9-ig tekinthető meg a The Space galériában, Budapesten, a I. ker., Hattyú utca 16. szám alatt. A nyitvatartás alatt három programon is részt vehetünk: július 3-án este hatkor Teplán Nóra kurátor tart tárlatvezetést, július 17-én este hatkor a művészek beszélgetnek a safe space fogalma kapcsán, augusztus 8-án, délután 4–6 óra között a finisszázson pedig az alkotók beszélnek műveikről.
A valóságtól is védve
A gyakorlatban a safe space konfliktusokat is szülhet, ha a benne tartózkodók kizárják a valóságot és azokat a hangokat, melyekkel nem értenek egyet. Ezt a jelenséget figurázta ki 2015-ben a South Park című animációs sorozat Safe Space epizódja, melyben a túlsúlyos negyedikes, Eric Cartman azért panaszkodik, mert az internetre feltöltött alsógatyás képe miatt hájpacninak csúfolják, ezért az igazgatóhoz fordul, aki felkéri az osztálytársát, Butterst, hogy szűrje ki a társa Twitter-oldalára érkező sértő kommenteket, a pozitívakat pedig gépelt papíron adja át neki. Az epizódban feltűnik Steven Seagal akcióhős is, aki szintén azért siránkozik, mert az interneten dagadtnak csúfolják. A városban aztán megalakul a Szégyentelen Amerika nevű alapítvány, hogy egy jótékonysági est keretében segítsék azokat, akiket mások cikiznek. Az eseményen viszont felbukkan egy cilinderes, maszkos alak, akinek a neve Valóság, és tönkreteszi a bulit, hogy beszóljon mindenkinek.
Népszabadság
https://nepszava.hu/3240222_safe-space-kepzomuveszet-budapest-the-space-galeria
2021.10.18
Kocsis Katica
Valóságok arcai válnak láthatóvá a Godot Labor kiállításán
A Godot Labor tizenegy alkotójának munkái izgalmas diskurzusokat folytatnak a valóságról és annak sokféle lehetséges észleléséről.A Godot Labor kurátora, Cserhalmi Luca már tavaly is kereste e tizenegy hang között a párhuzamosságokat. Most azonban még erősebben érzem, hogy a kiállítás az egyéni alkotók bemutatása mellett a látogató elé tár egy művészi kollektívát is. Látszik, hogy e fiatal alkotók jól ismerik egymást és a többiek művészi programját, miközben olykor inspirálódnak is egymás műveiből.
A négy szinten párosával, hármasával mutatkoznak be a művészek. A csoportosítás pedig annyira jól működik, hogy a látogató szinte azonnal megtalálja az alkotók közötti kapcsolódási pontokat.Mintha egy sűrű erdőbe lépnénk, olyan az első szint. A szűk teremben Hermann Zsófi légies festményeiből egy narratíva bontakozik ki. A spirituális finomsággal megkonstruált női hős ebben az erdőben indul önmaga keresésére. Kicsit olyan ez a történet, mint Hófehérke meséje, aki az üldözöttség és menekülés után a természetben találja meg újra önmagát. A világból való kiszakadás és a természethez való visszatalálás pillanatait látjuk ezeken a kompozíciókon.
A mezítelen női test a maga természetes valójában mutatkozik meg az őzek előtt, akik átveszik a rezgését, és végül az állat is, a női alak is egy meditatív létállapotba kerül a Hallod a csendet? kompozíción, amelyen a két figura a létezés súlyaitól megszabadulva mélázik. Fontos mű a Kiterített nő III. is, amelyen a festékfoltokból kibontakozó figura az őszi avarba burkolózva igyekszik eggyé válni a környezettel. Az izzó levelek mintegy jótékony burokként szolgálnak, azonban színükből a vérre is asszociálhatunk. Így a folt egyszerre jelent puha, védelmező fészket és vértócsát, ami tragikumot von a kompozíció köré.
Beljebb lépve Tétényi Gabriella munkái következnek. Ebben a sötét, budoárszerű térben jól érvényesülnek a korábban megkezdett Dolls Factory sorozat újabb darabjai. Előzőleg Tétényi grafikái azokat az abszurd jeleneteket ábrázolták, amelyekben a férfiak műanyag szexbabát választanak kedvesüknek. Most pedig rámutat: bizony vannak a nők számára készített gumiférfik, amelyek szintén a hús-vér emberek helyettesítésére szolgálnak. Sokkolóként hat a másik oldalon szereplő nagyméretű szénrajz, a The wedding day in 2021, amelyben Tétényi még egyet csavar a már egyébként is groteszk jeleneteken. Ha a világnak van egy deformált és kicsavarodott szeglete, ahol a szexuális segédeszközök valóságpótlékként működnek, akkor lehetségessé válik az is, hogy az emberek frigyre lépjenek ezekkel a műanyag figurákkal.
Tétényi súlyos társadalmi jelenségre irányítja a figyelmet, Hermann Zsófiánál pedig inkább egy magánmitológia jelenik meg, mégis kapcsolódnak ezek a munkák.Egyaránt a világ romlottságáról mesélnek, de míg Tétényi elsősorban ráirányítja a figyelmet a civilizáció értékvesztettségére, addig Hermann megoldási stratégiát kínál. Képei a menekülést, a természetbe való visszatérést vagy a belső énbe való bezárkózást kínálják.
A Godot Labor következő szintjére érve Hajgató Terézia Mimikri sorozatának újabb darabjai láthatók. A festményeken különböző székformák tűnnek elő vagy vesznek el a dekoratív mintázatok alatt. Míg a faerezeteket imitáló minták szinte teljesen elrejtik a székformát, addig a kék, kagylókat idéző ornamentika erősebben engedi láttatni a konkrét alakzatot. A képi világot mindkét esetben harmonikussá teszik az ismétlődő minták. A székek pedig ezekben a gazdag, dekoratív rajzolatokban a lélek szimbólumaiként manifesztálódnak.
Plank Antal szobrai is közvetítenek egyfajta lelkiállapotot, azonban a szobrász munkái inkább olyan etnitások, amelyek a tér homogenitása ellenében dolgoznak. Ezek a konstrukciók erőteljes, maszkulin formák, amelyek új értelmezési keretet adnak az őket körülvevő térnek is. A szobrász munkái Kaszás Konrád festményeivel kerültek egy térbe. Az már korábban, a Hasítás kiállításon kiderült, hogy Plank és Kaszás művei leírhatók a hasítás fogalma mentén. Plank a térből nyes ki szeleteket, Kaszás pedig a képsíkot metszi ketté önmagába visszaérő vonalaival. Mindkét esetben éles sarkok, határozott egyenesek definiálják az adott formát, így a kompozíciók egyaránt nagyon maszkulinok. De nemcsak koncepcionálisan érnek össze ezek a munkák, hanem vizuálisan is remekül passzolnak egymáshoz. Plank élénk színű, meleg árnyalatú munkái Kaszás vibráló foltjaival és neonos vonalaival harmonikus egységet alkotnak.
A Godot Labor másik termében Balogh Kristóf József és KristofLab munkái állnak párban. Mindkettejük munkásságában fontos szerepe van a hibának mint képrendező erőnek. Balogh figurális, realisztikus kompozícióiban hétköznapi jelenetek tűnnek fel. Azonban ezek a helyzetek új töltettel gazdagodnak az olykor bizarr, oda nem illő motívumok által. A Mexico city festményének hátterében például kígyóuborkaszeletek tűnnek fel, amelyek messziről nézve éjszakai fényeknek tűnhetnek, egy másik képén pedig kitakarja az alak fejét, így a kompozíció rontott fényképként hat. Míg Balogh Kristóf Józsefet elsősorban a kollektív emlékezet kérdései foglalkoztatják, addig KristofLab képein az urbánus közeg és az egyén kapcsolatának defektjei, hibái, túlkapásai vizualizálódnak. Üres épületei hasonlóan nyomasztó vagy sejtelmes hangulatot árasztanak, mint Balogh képei, bár színvilágukban igazán eltérőek ezek a munkák. KristofLab természetellenes színei a digitális világ árnyalatait idézik, ezek a vakító és rikító árnyalatok pedig eltávolítják a nézőt a komorabb valóságtól, és oldják a mondanivaló súlyát.
A Godot Labor harmadik emeletén erős női hangok szólalnak meg. Gáspár Annamária munkái a női ideál és szerepvállalás, valamint az egyéni és a társadalmi elvárások közötti feszültség örökös létjogosultságának kérdését feszegetik, míg Gallai Judit Ágnes a saját nőiségében rejlő erőt kutatja. Gáspár Utópia I. festményén szüfrazsettek csoportját látjuk, akik harcba szállnak a női jogokért. Az egymás mellé sorakoztatott figurák és a felettük húzódó kiüresedett tér izgalmas kontrasztot alkot, miközben lenyűgöző dekorativitást is kölcsönöz a képnek. A markáns, aranyszínű háttérből növényi motívumok sejlenek elő. Azoknak azonban nincs semmiféle konkrétsága, így közelebb állnak az ornamentikához, és a kompozíció síkszerűségét és linearitását erősítik. A merész képkivágás, a perspektíva- és a távlatnélküliség, a sajátos közelségélményt nyújtó kompozíció a japán festészet világát idézi.
Míg Gáspár esetében a japán kultúra (is) fontos inspirációs forrásként szolgál, addig Gallai művészetére a hindu vallás mélyebb ismerete hat. Most nagyméretű vászon- és papírcianotípiáit láthatjuk, amelyeken a saját testét absztrahálja és lényegíti át. A legfelső szinten a tárgyi kultúránk, a természethez való viszonyunk, a mesterséges és organikus környezet kapcsolata kerül előtérbe.
Gulyás Andrea Katalin két festményén egy asztal képét látjuk, egy teljesen hétköznapi tárgyat. Azonban a nüansznyi módosítások hatására ez a banálisnak tűnő forma egészen új színben tűnik fel előttünk. Gulyás kifordítja a jól ismert valóságot, feje tetejére állítja annak az észlelését azáltal, hogy a kisimított asztalterítőt az asztal lábai alá festi. Vagy hogy a tányérokat nem helyezi rá az asztallapra, hanem apró lángcsóvákkal elemeli azokat, így azok űrszerű térben lebegő, rakétára hasonlító tárgyakká alakulnak a szemünk előtt.
Kis-Prumik Zoltán is a lakókörnyezet mindennapi elemeit festi a képeire, azonban az arányok megzavarásával e kompozíciók szürreálissá válnak. A csendéletszerű művein a léptékváltás az, ami zavart kelt a befogadóban. A Játékból nyár sorozat két darabjának fő motívuma a szobanövény, amely köré apró műanyagtárgyakat rendez. Az élő virágok úgy hatnak, mintha óriási mamutfenyők lennének. Az egyik képen egy nyitott könyv kék lapjai szimbolizálják az eget, míg a másikon egy csillagképes plakát jelképezi az éjszakai égboltot.
Gulyás és Kis-Prumik munkái egyaránt a valóság illúziójával kecsegtetnek, idővel azonban a néző meglátja e kompozíciók extremitását, természetellenességét. A valóság pontosabb, árnyaltabb észlelését, az evidenciák megkérdőjelezését tanítják az ő vásznaik a Godot Labor negyedik emeletén.
https://kultura.hu/godot-labor-kol-labor-2021/
2021.07.22
Tóth Károly
Kapcsolatnélküliség: kortárs reflexiók a koronavírus-járvány után
Lehet-e a négy fal közé zárt fiatal művészeknek érvényes műalkotásokat létrehozni a koronavírus után? Erre a kérdésre keresi a választ a MANK szentendrei galériájának kiállítása harmincöt év alatti művészek munkáiból rendezett kiállításán.
A művészi alkotás folyamatát miként és hogyan befolyásolja a 2020-21-es év világviszonylatban is nagy társadalmi, gazdasági és mentális megrázkódtatásával járó, soha nem tapasztalt lezáráshulláma? A mai, digitális rendszereken keresztül összekapcsolt, a hozzáférés lehetőségeit folyamatosan biztosító, prezentista társadalom tagjai számára mit jelentett a magányos csend és az elhúzódás, a személyes kapcsolatok szüneteltetésével járó alkotómunka? Ezeket a kérdéseket vizsgálja a szentendrei MANK Galéria Kapcsolatok című kiállítása, amely harmincöt év alatti magyar művészek alkotásaiból, Don Tamás művészettörténész kurátori munkája mellett valósult meg. A korábban gyakori – zsűrizett vagy csak felkérést követő – módszerrel szemben a részvétel lehetőségét a művészek saját portfólió és a kiállítani szándékozott mű előzetes bemutatása után nyerték el.
Bár a tárlat címe végül Kapcsolatok lett, a kiállított művek jelentős része inkább a koronavírus-járvány alatti kapcsolatnélküliségre adott művészi válaszok sokrétűségét tárja fel. Az első, 2020 tavaszán kezdődött szigorúbb lezárások miatt több közösségimédia-felületen körbejártak olyan mémek, amelyek arra reflektáltak, hogy egyes foglalkozások követőinek hogyan változtak meg a munkakörülményei a lezárások hatására. Ezek közül kiemelkedett a saját műtermében dolgozó művész képe, akié sehogy sem változott, hiszen ő továbbra is műterme magányában dolgozhatott tovább. A helyzet persze nem ilyen idilli a valóságban, hiszen a fiatal, épp erőt és inspirációt gyűjtő képzőművészek jelentős része nem kizárólag magára és környezetére kíváncsi, azaz nemcsak egy saját programot valósít meg, hanem mindig odafigyel kortársaira, pályatársaira, az idősebb művészgenerációkra. A koronavírus miatti lezárások pedig pont a művészet nyilvános tereit (közgyűjtemények, kereskedelmi galériák stb.) korlátozták – vagy tették át digitális térbe – a leghosszabb ideig. Ez a most látható szentendrei kiállítás is elsősorban ebben a lezárási periódusban készült alkotásokat tár a látogatók elé.
A kiállítókat összeköti, hogy szinte kivétel nélkül mind az 1990-es években születtek, azaz többnyire húszas éveik elején, maximum a végén járnak. Szinte mindegyikük részesült Magyarországon művészképzésben, sokaknak külföldi tapasztalatai, tanulmányi ösztöndíjai is vannak, illetve voltak. Többen vettek részt korábban hazai művésztelepeken és workshopokon – mondani sem kell, hogy a kiállított művek nem itt keletkeztek, hiszen ezek is elmaradtak az elmúlt évben. Vannak alkotók, akik saját korábban megkezdett munkáik szerves folytatásának beillő műveket adtak a szentendrei tárlatra, és inkább e korábbi művek újraértelmezésével kapcsolódtak a témakíráshoz, míg mások erre a kiállításra hoztak létre teljesen új alkotásokat.
A koronavírus-lezárások miatti magány és a saját szűkebb mikrokörnyezet „újrafelfedezése” több alkotót is megihletett. Süttő Anikó hang- és tárgyinstallációjában agyagból készített süteményformákat helyezett el tizenöt plexidobozban, majd ehhez a sütések ideje alatt felvett hangokat játssza le, így ismételve a konyhában megszokott zaj repetitív otthonosságát. Czakó Petra festményét a saját nagyszülei tanyáján felhalmozott, szerteszét heverő tárgyak inspirálták. A vásznon egybeolvadó, szinte egyneművé lényegülő formákat észlelhetünk, amelyek már régóta halmozódnak a tanyasi élettérben. A tágabb makrokörnyezet hiányára hívja fel a figyelmet Gregoróczki Réka Temperatura Mora című 2021-es videoinstallációja, amely a művész saját balkonját teszi meg az elvágyódás kiindulópontjává. Ahogy a videó tárgyleírásában is említi, hogy balkont a tengertől csak ötszázötvenkét kilométer választja el. Ez a koronavírus előtti világban csak félnapi autóútnak felelt meg, ám a lezárt határátkelők, a naponta változó korlátozások időszakában szinte reménytelenül nagy távolságnak tűnt. A magára hagyatottság a témája Hajgató Teréz Csoportkép címmel szereplő munkájának: a művész egy korábbi sorozatában a képeket egy-egy szék alakjának középre helyezésével és egy dekoratív motívum mögé rejtésével festette meg. Hozzá hasonlóan a motivikus ismétlődés jellemző Mozga Andrea Beágyazva című, kis méretű festményekből álló sorozatára is, ahol különböző vászonmintákra helyezett minimalista gesztusokkal találkozhatunk.
Az öt említett alkotót rokonítja még az emberalakok és a természeti elemek szinte teljes hiánya, ami a tárgyiasítás felerősödését és az emberi magányosság háttérben megbúvó képzetét erősíti. De az emberi alakok és a természeti motívumok „természetesen” nem hiányozhatnak a kiállításról. És még csak nem is reggelizett című nagy méretű, az emberek egzisztenciális bizonytalanságára groteszk hangvétellel reagáló festményével Juhász Nóra is az elmúlt időszak irracionálissá vált hétköznapjaira reflektál. Itt arra az őrjítő helyzetre asszociálhatunk, amikor a járvány alatt az egészségükért aggódók a leterhelt egészségügyi rendszer által elvégzett tesztekre várakoztak, miközben eddig stabilnak hitt élethelyzetek, munkahelyek, intézmények inogtak meg, és mindenkinek újra kellett gondolnia addig bevált életstratégiáját. Mindezt Juhász Nóra kifinomultan vegyíti korábbi alkotásainak szürreális motívumvilágával és egy többszínű, zárt térbe helyezésével. Ugyancsak az emberi portré groteszk mimézise jelenik meg Koltay Dorottya Szonja Sóvár című sorozatán is. A Gaál József tanítványaként végzett festőnő nagy méretű vásznain az emberi vétkek különféle típusainak megragadására törekedett. Ahogy Koltay művén az átlényegült emberi arc tűnik fel, Vörös Viktória nyolc darabból álló Óda szobanövényeimhez című sorozatán egy-egy kiemelt, részben stilizált növénymotívum mellé társulnak a művész által írt, megszemélyesítést imitáló szövegek, amelyek így a kép és a szöveg együtteseként örökítik meg az ember-növény életközösséget. A kiállítás egyetlen klasszikus szobrásza Horváth Gergely. A fiatal alkotó Labirintustapló című nagy méretű, falra helyezett talpógomba-utánzata a természet közvetlen megjelenítésével, annak kinagyításával hívja fel magára figyelmet a rejtőzködve velünk élő gombák különös formavilágára. Kuzma Eszter Visual Nature című installációja ennél tovább megy, és a kis méretű szobanövényeknek már csak a kivetített változatát jeleníti meg egy ökológiai egységében erősen sérült világ disztópikus képét prognosztizálva.
A tárlat anyagát végignézve meglepő, hogy a szervezők végül a pályázati felhívásban meghirdetett Kapcsolatok címet meghagyták a kiállításnak, hiszen a bemutatott alkotások jelentős része épp a koronavírus-járvány alatti szociális kapcsolatok nélküli időszak alternatívakereséseit, az elmagányosodását, tehát végső soron kapcsolatnélküliségét állítja középpontba. Csak remélhetjük, hogy ennek a fiatal művészgenerációnak – és az őket segítő intézményrendszernek – nem jelent majd hosszú távú, leküzdhetetlen törést a Covid-karanténok időszaka.
https://kortarsonline.hu/aktual/kapcsolatnelkuliseg-reflexiok.html
2021.07.01
Fiatal művészek alkotásaiból nyílt tárlat a MANK Galériában
Kapcsolatok címmel nyílt tárlat a szentendrei MANK Galériában. A MANK kiemelt célkitűzése, hogy a fiatal generáció számára minél több, és minél magasabb minőségű megjelenési lehetőséget biztosítson, ezzel is támogatva törekvéseikben az alkotókat, ezért a Társaság több éves hagyományra visszatekintő kezdeményezésének köszönhetően olyan 35 év alatti fiatal képzőművészeknek kíván bemutatkozási lehetőséget biztosítani a MANK Galériában, akik lendületükkel, tehetségükkel már most kiemelkedő alkotásokat tudhatnak maguk mögött.
A 2021-es esztendő kurátori koncepciója szerint a pályázat a kapcsolatok köré épül, azokat ugyanis az elmúlt bő egy évet meghatározó koronavírus-járvány alapjaiban befolyásolta. A kiállításon bemutatott művek egy része ennek hatásait vizsgálja lírai módon. Ehhez a csoporthoz tartoznak Hajgató Terézia elhagyatott székei, Végvári Gergely melankolikus, álomszerű üres ágya, Mozga Andrea kisméretű, finom, absztrakt festményei, Süttő Anikó a belső szorongást a maga terápiás módján oldani próbáló installációja és Gregóczki Réka költői videója.
Az emberi kapcsolataink mellet a természettel való viszonyunk is fordulóponthoz ért. Az elmúlt évtizedben vált egyértelművé, hogy sürgősen változtatnunk kell a természethez fűződő kapcsolatunkon, hiszen egyre nehezebben tűnik elkerülhetőnek a globális klímakatasztrófa. A természet megkerülhetetlenségére reflektál Horváth Gergely hatalmasra nagyított Labirintustaplója, Kuzma Eszter Júlia disztópikus hologramnövénye vagy Vörös Viktória naplószerű, szobanövényeinek tett vallomásai. Részben ide sorolható Lajkó Nóra helyspecifikus installációja is, amely a kiállítótér sajátos kialakítását kihasználva az egyik szomszédos fára irányítja a nézők figyelmét. Ebben az alkotásban nemcsak a természetről van szó, hanem egy ironikus fogyasztói társadalmi attitűdöt karikírozó gesztusról is.
A kiállításon megjelenik továbbá különböző megközelítésekben a tárgyi környezetünkkel való viszonyunk is: ilyen Kis-Prumik Zoltán filozofikus festménypárja, Csapó Dóra Gabriella iróniával átszőtt hímzése és Czakó Petra leheletfinom akvarelljei.
Természetesen már évtizedek óta megkerülhetetlen téma az emberiség és a digitális világ viszonya, ezt is vizsgálja Kiss Richárd World Wide Mapje, amely egy több milliárd, internetre feltöltött fotóból generált térkép, illetve Ódor Bence István festménye, amelyen az egyik legsikeresebb videojátékból, a 2004-es Grand Theft Auto San Andreasból választott névtelen mellékszereplők kerülnek a kép középpontjába.
Juhász Nóra és Koltay Szonja Dorottya festményei elsőre különbözőnek tűnnek, hiszen egymástól eltérő, huszadik századi festészeti előképekből építkeznek, másfelől hasonlóak, mert mindketten zsigeri groteszk szimbolizmussal mutatják be az emberiség esendőségét.
A kapcsolat sokféle szempontból értelmezhető fogalma teret enged a legkülönbözőbb művészeti megközelítéseknek és az itt bemutatott művek ennek megfelelően változatosan reagálnak a témára. A kiállított alkotások közül több megvásárolható a tárlaton.
A 2021-es esztendő kurátori koncepciója szerint a pályázat a kapcsolatok köré épül, azokat ugyanis az elmúlt bő egy évet meghatározó koronavírus-járvány alapjaiban befolyásolta. A kiállításon bemutatott művek egy része ennek hatásait vizsgálja lírai módon. Ehhez a csoporthoz tartoznak Hajgató Terézia elhagyatott székei, Végvári Gergely melankolikus, álomszerű üres ágya, Mozga Andrea kisméretű, finom, absztrakt festményei, Süttő Anikó a belső szorongást a maga terápiás módján oldani próbáló installációja és Gregóczki Réka költői videója.
Az emberi kapcsolataink mellet a természettel való viszonyunk is fordulóponthoz ért. Az elmúlt évtizedben vált egyértelművé, hogy sürgősen változtatnunk kell a természethez fűződő kapcsolatunkon, hiszen egyre nehezebben tűnik elkerülhetőnek a globális klímakatasztrófa. A természet megkerülhetetlenségére reflektál Horváth Gergely hatalmasra nagyított Labirintustaplója, Kuzma Eszter Júlia disztópikus hologramnövénye vagy Vörös Viktória naplószerű, szobanövényeinek tett vallomásai. Részben ide sorolható Lajkó Nóra helyspecifikus installációja is, amely a kiállítótér sajátos kialakítását kihasználva az egyik szomszédos fára irányítja a nézők figyelmét. Ebben az alkotásban nemcsak a természetről van szó, hanem egy ironikus fogyasztói társadalmi attitűdöt karikírozó gesztusról is.
A kiállításon megjelenik továbbá különböző megközelítésekben a tárgyi környezetünkkel való viszonyunk is: ilyen Kis-Prumik Zoltán filozofikus festménypárja, Csapó Dóra Gabriella iróniával átszőtt hímzése és Czakó Petra leheletfinom akvarelljei.
Természetesen már évtizedek óta megkerülhetetlen téma az emberiség és a digitális világ viszonya, ezt is vizsgálja Kiss Richárd World Wide Mapje, amely egy több milliárd, internetre feltöltött fotóból generált térkép, illetve Ódor Bence István festménye, amelyen az egyik legsikeresebb videojátékból, a 2004-es Grand Theft Auto San Andreasból választott névtelen mellékszereplők kerülnek a kép középpontjába.
Juhász Nóra és Koltay Szonja Dorottya festményei elsőre különbözőnek tűnnek, hiszen egymástól eltérő, huszadik századi festészeti előképekből építkeznek, másfelől hasonlóak, mert mindketten zsigeri groteszk szimbolizmussal mutatják be az emberiség esendőségét.
A kapcsolat sokféle szempontból értelmezhető fogalma teret enged a legkülönbözőbb művészeti megközelítéseknek és az itt bemutatott művek ennek megfelelően változatosan reagálnak a témára. A kiállított alkotások közül több megvásárolható a tárlaton.
Kurátor: Don Tamás művészettörténész
Kiállító művészek:
Czakó Petra, Csapó Dóra Gabriella, Gregóczki Réka, Hajgató Terézia, Horváth Gergely, Juhász Nóra, Kis-Prumik Zoltán, Kiss Richárd, Koltay Dorottya Szonja, Kuzma Eszter Júlia, Lajkó Nóra, Mozga Andrea, Ódor Bence István, Süttő Anikó, Végvári Gergely, Vörös Viktória
Czakó Petra, Csapó Dóra Gabriella, Gregóczki Réka, Hajgató Terézia, Horváth Gergely, Juhász Nóra, Kis-Prumik Zoltán, Kiss Richárd, Koltay Dorottya Szonja, Kuzma Eszter Júlia, Lajkó Nóra, Mozga Andrea, Ódor Bence István, Süttő Anikó, Végvári Gergely, Vörös Viktória
https://alkotomuveszet.hu/fiatal-muveszek-alkotasaibol-nyilt-tarlat-a-mank-galeriaban/
2021.06.30
Kapcsolatok – Fiatal művészek nyári tárlata
35 év alatti fiatal képzőművészek munkáiból nyílik tárlat a szentendrei MANK Galériában. A kurátori koncepció szerint a pályázat a kapcsolatok köré épül, azokat ugyanis az elmúlt bő egy évet meghatározó koronavírus-járvány alapjaiban befolyásolta. A kiállításon bemutatott művek egy része ennek hatásait vizsgálja lírai módon. Ehhez a csoporthoz tartoznak Hajgató Terézia elhagyatott székei, Végvári Gergely melankolikus, álomszerű üres ágya, Mozga Andrea kisméretű, finom, absztrakt festményei, Süttő Anikó a belső szorongást a maga terápiás módján oldani próbáló installációja és Gregóczki Réka költői videója.
Az emberi kapcsolataink mellett a természettel való viszonyunk is fordulóponthoz ért. Az elmúlt évtizedben vált egyértelművé, hogy sürgősen változtatnunk kell a természethez fűződő kapcsolatunkon, hiszen egyre nehezebben tűnik elkerülhetőnek a globális klímakatasztrófa. Erre reflektál Horváth Gergely hatalmasra nagyított Labirintustaplója, Kuzma Eszter Júlia disztópikus hologramnövénye vagy Vörös Viktória naplószerű, szobanövényeinek tett vallomásai. Részben ide sorolható Lajkó Nóra helyspecifikus installációja is, amely a kiállítótér sajátos kialakítását kihasználva az egyik szomszédos fára irányítja a nézők figyelmét. Ebben az alkotásban nemcsak a természetről van szó, hanem egy ironikus fogyasztói társadalmi attitűdöt karikírozó gesztusról is.
A kiállításon megjelenik továbbá különböző megközelítésekben a tárgyi környezetünkkel való viszonyunk is: ilyen Kis-Prumik Zoltán filozofikus festménypárja, Csapó Dóra Gabriella iróniával átszőtt hímzése és Czakó Petra leheletfinom akvarelljei. Az emberiség és a digitális világ viszonyát vizsgálja Kiss Richárd World Wide Mapje, amely egy több milliárd, internetre feltöltött fotóból generált térkép, illetve Ódor Bence István festménye, amelyen az egyik legsikeresebb videójátékból, a 2004-es Grand Theft Auto San Andreasból választott névtelen mellékszereplők kerülnek a kép középpontjába. Juhász Nóra és Koltay Szonja Dorottya festményei elsőre különbözőnek tűnnek, hiszen egymástól eltérő, huszadik századi festészeti előképekből építkeznek, másfelől hasonlók, mert mindketten zsigeri groteszk szimbolizmussal mutatják be az emberiség esendőségét. A kapcsolat sokféle szempontból értelmezhető fogalma teret enged a legkülönbözőbb művészeti megközelítéseknek, és az itt bemutatott művek ennek megfelelően változatosan reagálnak a témára.
Kurátor: Don Tamás művészettörténész.
Kiállító művészek:
Czakó Petra, Csapó Dóra Gabriella, Gregóczki Réka, Hajgató Terézia, Horváth Gergely, Juhász Nóra, Kis-Prumik Zoltán, Kiss Richárd, Koltay Dorottya Szonja, Kuzma Eszter Júlia, Lajkó Nóra, Mozga Andrea, Ódor Bence István, Süttő Anikó, Végvári Gergely, Vörös Viktória
https://kultura.hu/kapcsolatok-fiatal-muveszek-nyari-tarlata/
2021. 03. 11.
Győrfi Laura
LÁTHATÓVÁ TETT LÁTHATATLAN? – AVAGY A CSÁSZÁR ÚJ RUHÁJA
A Godot Labor „Fiktív Kiállításáról”
„Mit csinál a képzőművész, ha nem alkothat az anyaggal? Milyen egy műtárgy, ami nem ölt testet? Mi történik, ha nincs kiállítótér?” Ezeket a kérdéseket állítja fókuszba a Godot Labor tizenegy fős művészcsoportjának „Fiktív Kiállítás” című, videó formátumban megvalósuló tárlatperformansza. Ennek a megszületőben lévő műfajnak különleges jelentőséget adott az online térben megvalósuló kiállítás; ide helyeződnek át az olyan kérdések, amelyek a kiállítótér koncepciójára, viszonyaira és a műtárgy érzékelésére kérdeznek rá. Mit jelent a fiktív művészet az egy éve tartó világjárvány tükrében?
Mikor fiktív művészeti kiállításról beszélünk, fontos definiálni a különbségeket: egy valóságos kiállítás valamilyen térben vagy közegben installált műtárgyakat vonultat fel előttünk, amelyeket a kontextus ismeretével mi, látogatók befogadhatunk. Azonban a fiktív tárlat nem pusztán a videó médiumával illusztrál egy egyébként fizikailag bejárható közeget, hanem egy olyan parateret hoz létre, amelyben az alkotók a jelenlegi helyzetben kérdeznek rá a saját, a műtárgy és a befogadó viszonyára. A mesterségesen gerjesztett fantomgaléria egy interaktív teret nyit meg a felek között, melyben együtt gondolkodnak a jelenlét érzetéről vagy éppen annak hiányáról. A művészek pár perces, különálló fejezetekben mutatják be koncepcióikat, amelyeket ők maguk narrálnak. Mivel a legtöbb alkotó nem videóval dolgozik, ezért ez a reflexivitás nemcsak nekünk segít az értelmezésben, hanem feltárja a művész és az „ismeretlen” médium kapcsolatát is.
Hajgató Terézia A ház című műve pontosan azt a játékot mutatja be, amely a személy és környezete kapcsolatát kísérli meg egy fiktív közegbe helyezni. A látogatót maga a művész testesíti meg, ahogyan egy üres, intimitástól mentes, megkonstruált közegben térképezi fel a kiállítást. A narrációból megtudjuk, hogy az egyénileg bejárható ház lélektani ösvényként tekinthető, ahol saját vizuális emlékeink dialógusba kerülhetnek az elképzelt termekkel, folyosókkal. A fiktív térbe kihelyezett festmények mind vizuális ingereket lebegtetnek meg; ilyen például a dolgozószobában installált, rézlapba karcolt mű, amely körül leesett rézszemek hevernek a padlón, illatuk pedig a levegőben terjeng. Azonban ezekből a terekből és érzetekből semmit nem érzékelhetünk. Egy karnyújtásnyira vannak tőlünk, befogadásuk mégis képtelenség.
Balogh Kristóf József Alibi című performansza hasonló képtelenséget jelenít meg, mikor a kiállításokhoz szükségszerűen társuló kiállításmegnyitók jelenségét dekonstruálja. Balogh egy time-lapse-en rögzíti a mű nélkül létrejövő megnyitó szituációját, amelynek íratlan konvencióit a látogatók borral és pogácsával a kezükben imitálják, miközben saját testi jelenlétükkel hívják fel a figyelmet a műtárgyak hiányára. A performanszban résztvevő nézők attitűdje azonos a Hajgató házában nézelődő befogadóéval; a fantomgalériát meg kell töltenie saját valóságával és anyagszerűségével.
Anyagszerűséggel kell felruháznunk Hermann Zsófia Látható láthatatlan című fantomalkotását is, amelyben a láthatóvá tett hiány kérdése áll a középpontban. A talapzaton „látható” mű csak akkor jelenik meg a befogadó számára, ha létezését elfogadja, de még ekkor sem válik homogén természetűvé, hiszen a valóságát a tudatalattink és a képzeletünk kivetülései befolyásolják. A tudatalatti kérdése átjárja az egész kiállítást, hidat képezve a Godot Labor valós tere és a látogatók saját otthonának befogadói tere között.
A tudatalatti mélységeibe merül Gallai Judit Ágnes Fekete Víz című videoperfomasza, amelyben egy rituális menekülés folyamatát mutatja be. A nyugalmas képi világ és a dinamikus narráció erős kontrasztot képez, szinte már paranoisztikus érzetet kelt. Saját gondolataink testetlensége elől menekülünk, egyenesen a szakadék mélyén lévő sötét, átláthatatlan folyadékba. Gallai munkája emlékeztethet minket egy alvási paralízisre, ahol álom és valóság közötti bénult állapotban ragadtunk.
Kis Prumik Zoltán Végtelen utazás című műve pontosan a dinamikus és statikus mozgás fonalát viszi tovább – egy vasúti utazás végtelenbe tartó szerelvényeivé válhatunk. A fiktív felvételeken loop-szerű tájképet látunk a vonat különböző perspektíváiból, amelyek az időtlenség és a statikus semmibe tartás érzetét keltik. Az oszlopokra helyezett videók egy körbejárandó útvonalat képeznek, amit nekünk, befogadóknak kell megtennünk a felvételek között, hogy a mozgás fizikai síkja megjelenjen. Tehát ahhoz, hogy a mű egymással ellentétes fizikai síkjait, a statikust, a vizuálist és dinamikust szintén feltárhassuk, aktívan kell részt vennünk egy eleve fiktív térben. Ez a többrétegű viszonyrendszer az, ami együttesen teremti meg az utazásélmény kettősségét. És ha a kettősség iróniával egészül ki, megkapjuk Kaszás Konrád Talán igen, talán nen című munkáját, amelyben 5 és fél percen keresztül hallgathatjuk, amint a magányos néző próbálja felvenni egy fiktív közönség vastapsának ritmusát. Az, pedig, hogy a nen elírás-e vagy sem, remekül tükrözi a kiállítás valóságimitáló természetét.
A műveket kísérő narrációk teli vannak bakikkal, a testetlen műtárgyak létezését pedig maguk a művészek is ironikusan kezelik. A hangfelvételek mind zajosak és visszhangosak, pont mintha egy kiállítótérben olvasnák fel őket. Ezek az apró technikai véletlenek, amelyek a valószerűség érzetét keltik bennünk, hívják fel a figyelmet arra, hogy itt többről van szó, mint üres talapzatokról és alibikről. Olyan ez, mint A császár új ruhájának kifordított, reflexív változata; a művész kockázatot vállal és meztelenül áll elénk, mégis arra kér minket, vegyünk részt a színjátékban. Elvégre minden kiállítás a fiktívvé válás határmezsgyéjén táncol, amíg a látogatók tömege meg nem erősíti a műtárgyak létezését. És ha nem is 5 és fél perces taps, de taps jár a Godot Labor művészcsoportjának, hiszen a fiktív témakört mind eltérő és nyers módokon mozgatják meg, megbolygatva ezzel a konvencionális galériatér és a művészetélvezet fogalmát.
Résztvevő művészek
Balogh Kristóf József, Gallai Judit Ágnes, Gáspár Annamária, Hajgató Terézia, Hermann Zsófia, Kaszás Konrád, Kis-Prumik Zoltán, Gulyás Andrea Katalin, Plank Antal, Szabó Kristóf KristofLab, Tétényi Gabriella
Balogh Kristóf József, Gallai Judit Ágnes, Gáspár Annamária, Hajgató Terézia, Hermann Zsófia, Kaszás Konrád, Kis-Prumik Zoltán, Gulyás Andrea Katalin, Plank Antal, Szabó Kristóf KristofLab, Tétényi Gabriella
https://www.prae.hu/article/12000-lathatova-tett-lathatatlan-avagy-a-csaszar-uj-ruhaja/
2020. 10. 26.
Lénárt Flóra
GODOT MEGÉRKEZÉSE
Október 16-án elrajtoló Budapest Art Week egyik kísérőprogramjára, a Godot Labor – „KOL-LABOR” című nyitó kiállításra látogattunk el másnap este. A több(lépcső)fordulós tárlat világát Cserhalmi Luca esztéta, a galéria vezetője ismertette. A tárlaton fiatal, pályakezdő művészek munkái szerepelnek, magabiztosan elfoglalva helyüket a kiállítótérben. „Nem igaz, hogy a fiatal képzőművész ne lenne galériaérett” – ezzel a mondattal Cserhalmi Luca elvághatja a képzőművészeti szcénában régóta uralkodó beidegződést.
Helyszínváltás, rövid életű hideg és több emeletnyi lépcsőzés vezet el bennünket a tárlat első állomásához. A Godot Labor jelenleg Magyarország legnagyobb magángalériája, az egykori Goldberger Textilgyár 1100 négyzetméteres területén, amelynek térbelisége túlnyúlik az emberi érzékeken. Még a Labor vezetője is szokja az óriásléptékű mértéket, de a fűtetlen kiállítótérben kabát és pulóver nélkül, rövid ujjú ruhában mozog.
A tárlat első, vagyis a legfelső szinten kezdődő állomásán a galéria állandó művészei közül talán a legfiatalabbak csoportjának alkotásai sorakoznak. Kaszás Konrád, Hajgató Terézia és Plank Antal munkásságának metszéspontja az optikai illúziókeltés, melynek tematikája eltérő a művészeknél. Míg Kaszás absztrakt módon, színtani kutatásainak eredményét sűríti egy képbe, nevet adva a festészeti gesztusainak, addig Hajgató kizárólag székeket fest. Az ábrázolások csendéleteknek is felfoghatók, amiknek különlegessége a kép központi eleme és a háttér összjátéka. Plank Antal a galéria egyedüli szobrászaként olyan tárgyakat teremt, amelyek műtárgyi mivolta elsőre észrevehetetlen. Aki várt már valaha életében a Széll Kálmán téren tizenöt percet késő barátjára, az biztosan észrevette a padokon megbújó mikro-alkotásait.
Egy emelettel lejjebb a kiállítótér közepén helyezte el Cserhalmi az ebédlőasztal méretű installációt, Gulyás Andrea Katalin Mezősemerre című munkáját. A műalkotást homokvárak helyett homokházak adják, egy munkaasztalon elrendezve. Cserhalmi Luca elmondja, hogy valóban létezik egy Mezőszemere nevű község Magyarországon, ahol nyaranta egy művésztelepen közös alkotás folyik. Valószínű, hogy Gulyás Andrea Katalint is egy ilyen nyár ihlette az installáció elkészítéséhez, mely a kis borsod-megyei község hanyatlására reflektál. A homokból épült házakat sorfalasan, a mezőszemerei településkép mintájára alakította ki. Néhány már összedőlt, eggyé vált a homokszemcsékkel, másokat a barkácsoláshoz gyakran használt eszköz, a pillanatszorító tartja helyén, ezzel is jelképezve a házak pillanatnyi stabilitását. Ezenkívül látható volt Tétényi Gabriella Cserdi csoda alkotása is, Cserdi tragikus körülmények között elhunyt polgármesteréről festett képe, amely még évekkel a tragédia előtt készült.
Két fiatal művész női szerepekkel foglalkozó munkáit tekintjük meg pár lépcsőfokot süllyedve. Gáspár Annamária autodidakta művész, alkotási folyamatában fontos szerepet játszanak utazásai. Tétényihez hasonlóan dokumentarista hozzáállással dolgozik, de színvilága szélesebb skálán mozog. A nők sztereotipizálása, illetve társadalmi szerepük központi téma művészetében, melyeket a hagyományos japán festészet szempontjából jelenít meg. Immár negyedik kiállítása Do you have a choice?[1] címmel október 10-ig volt látogatható a Bartók Béla úti Godot galériában. Gallai Judit Ágnes önarcképét használja munkáiban, visszatérő motívum nála a vörös szín. A kiállított műveken hindu istenségeket állati alakjában festett meg saját arcképével, felhívva a figyelmet az ember állatias ösztöneire, melyeket a szociális neveltetésünkkel mindannyian elnyomunk magunkban. Talán nem kellene, hiszen egészséges mértékben hozzájárulhat egy boldogabb, felszabadultabb élethez.
Utolsóként a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak munkáival ismerkedünk meg, amelyek Cserhalmi szerint egyáltalán nem nevezhetők csupán szárnybontogató kísérleteknek. Azt a sztereotípiát is károsnak tartja, miszerint a fiatal képzőművész még tanulási folyamaton megy keresztül, ezért nem képes érett alkotások létrehozására. Ennek cáfolatára két hallgató példáját mutatja be, akiknek technikai tudása mögött mély gondolatokról árulkodó művészi koncepció is áll. Utolsó utáni stáció KristofLab, alias Szabó Kristóf opuszainak otthont adó tere. A festészet mellett médiaművészettel is foglalkozó fiatal képzőművész számára fontos a kontextualitás, a kiállítóteret gyakran munkáihoz illeszkedő hétköznapi tárgyakkal rendezi be. Block című sorozata panellakásokat ábrázol, a modern nagyvárosi lét ellentmondásait, a bensőségesség és az elidegenedés kapcsolatát boncolva. Az egyik sarokban szocialista időkből hátramaradt fotel és dohányzóasztal, rajta a tipikus narancsszín lámpa áll – Cserhalmi felajánlja valamelyikünknek a legkényelmesebb helyet, de udvariasságból egyikünk sem jelentkezik érte. A hagyományos múzeumi látogatásokhoz szokott embernek furcsa, ha egy műtárgyat használhat.
Sokáig guggolok az utolsónak bemutatott művész videoinstallációja előtt, ahol az M4-es metró egyik feljárója jelenik meg. A mozgólépcsőnél kibukkanó vagy épp lesüllyedő, elmosódott körvonalú emberek alakjai a városban gyakran megélt személytelenséget, eltávolodást juttatják eszembe. Amikor az M4-es metró vonalán utazom, a megállóhelyek geometriai alakzatokkal telített formavilágának és a rideg anyaghasználatának együttes hatása miatt gyakran érzem magam egy hatalmas bálna belsejében...
A tárlatvezetés végével újra megmászom a lépcsőket, ismét szemrevételezésre kerülnek a képek. Mikor a kijáratot kezdem keresni, egy sötét térbe lépve optikai csalódás ér. Nem tudom megállapítani, hogy a galéria terében vagyok még, vagy már az udvaron. Azt sem tudom, hogy a valóságban, vagy a képek rántottak magukkal sajátos világukba.
https://www.prae.hu/article/11803-godot-megerkezese/
2020.10.19
Kocsis Katica
A Kol-Labor kiállítással debütál a Godot Labor
Mint a Godot Labor kiállításából kiderül, a legfiatalabb művészgeneráció Izgalmas, lendületes, kiforrott és sokféle hanggal teli. Harmadik művészeti helyszínét nyitotta meg a Godot: a Godot Labor négyszintes kiállítótere a legfiatalabb művészgenerációnak kínál bemutatkozási lehetőséget négyszáz négyzetméteren. A tér első kiállítása, a Kol-Labor tizenegy alkotó munkáin keresztül mutatja be, hogy milyen vagány ma a fiatal kortárs képzőművészet.
Friss és üde ez a válogatás; jól látszik belőle, hogy sok tehetséges képzőművész van jelen a művészeti szcénában, akik határozott koncepcióval, kiforrott formanyelvvel és egyéni hanggal lépnek be a kortárs művészet erőterébe. Mint a megnyitó tárlatvezetésen Cserhalmi Luca kurátor elmondta: ezek a művek alkotóik fiatal kora ellenére már nem szárnypróbálgatások, hanem teljes értékű, érett műalkotások. Sokféle hang, friss, kísérletező szemléletmód érhető tetten a kiállított munkákban. És ugyan az alkotók a saját művészeti útjukat járják, e kiállítás alapján szembetűnő, hogy alkotásaik valamiképpen mégis rímelnek egymásra, felmutatnak bizonyos tendenciákat.
A kiállítótér maga is meglehetősen progresszív, mivel a megszokott horizontális térszervezés helyett vertikálisan építkezik: a Kol-Labor mind a négy szintre kiterjed, a munkák zegzugos termek mélyén várják az érdeklődőt. A rendhagyó helyszín már önmagában a felfedezés örömét nyújtja a látogatónak. Labirintusjellege lehetővé teszi, hogy bizonyos pillanatokban megtapasztaljuk az elveszettség érzetét, de arra is alkalmat ad, hogy a bolyongásból kiérve rácsodálkozzunk az elénk bukkanó műtárgyakra. Mivel a tér több kisebb teremre szabdalt, a műalkotások izgalmas párbeszéde, együttállásai figyelhetők meg. Az egy térbe installált művek sokkal erősebben hatnak egymásra, mintha egy nagy, egyterű white cube-ban állnának.
A legfelső szinten szereplő munkákat tünékenységük köti össze. Hajgató Terézia Mimikri-festményeiben különféle székformák tűnnek elő – vagy inkább rejtőznek el – a dekoratív, szín- és részletgazdag, ismétlődő mintákból felépülő, harmonikusnak tűnő képi világ mögött. A hétköznapi bútorok az egyén szimbólumaként értendők, annak lelkiállapotát, magatartását, létállapotait, a lélek képlékenységét jelenítik meg. Kaszás Konrád gesztusokat fest a vásznakra, amelyek nagyon egyszerűek, mégis igazán feszített kompozíciókká állnak össze. Az egy vonallal létrehozott rajzi elemekben a véletlenszerűség, a hiba, a szabálytalanság, az egyszeriség éppúgy helyet kap, mint a megkonstruáltság. A színek izgalmas játékba kezdenek a vásznakon, a különféle árnyalatok hol harmonikus, hol disszonáns látványt alkotnak.
Ugyan egy szinttel lejjebb helyezkednek el, Gulyás Andrea Katalin felhőfestményeit ugyanaz a tünékenység, légiesség jellemzi, mint Hajgató munkáit. Első ránézésre ezek is meditatív csendéletek, mint azok, azonban az elúszó pamacsok egy idő után átlényegülnek, és egy másik szférába kerülnek át. Elmerengenénk a klasszikus felhőábrázolásokon, fürdőznénk a könnyedségükben, futó, múló, pillanatnyi jellegükben, ám ebből az idilli állapotból kirángat a festmény másik oldala, amelyen a rendrakás gesztusa érhető tetten. Gulyás sávszerűen kihúzza a felhő színeit, mintegy rendszerezi a vattapamacs színskáláját.
E szinten látható Tétényi Gabriella két szénrajza is, amelyek szintén a csendélet műfajának kortárs adaptációiként értelmezhetők. A poszteres hatású, óriási munkák emblematikus, de mára feledésbe merült helyszíneket vagy nagy formátumú személyiségeket ábrázolnak. Kvázi konzerválják azokat/őket a jövő számára. A dokumentarista jellegű szénrajzok kifinomult részletességük, textualitásuk és erős szimbolikájuk folytán egyszerre idézik meg a hirdetmények és a freskók világát. A következő szint alkotói a nőiséggel, a női szerepekkel, sztereotípiákkal foglalkoznak. Gallai Judit Ágnes azt vizsgálja, hogy a nőiség miként ível át a különféle korokon, kultúrákon. Képei felteszik a kérdést, hogy az identitást milyen módon befolyásolják a kulturális és a társadalmi konvenciók. Festményein különféle vallások mitológiai szereplői, istennői jelennek meg. A bestiák minden esetben a művész saját arcát kapják meg, így e művek egyszerre lesznek nagyon személyesek, és feszegetnek globális kérdéseket. Hermann Zsófia légies, elmosódó női aktokat fest: a finom átmenetek, erezetek, a kontúrok hiánya líraivá teszik az alakjait. A monokróm, szétfolyatott színfoltok látszólag teljesen véletlenül kerülnek a papírra. Végül azonban mégis feldereng belőlük egy éteri, érzéki-érzékeny, az alkotó személyes világát és vízióit visszatükröző női alak.
A nőkhöz kapcsolódó sztereotípiákat teszi láthatóvá Gáspár Annamária is, aki archív fotók felhasználásával festi meg többnyire négyzetes munkáit. A galéria falán izgalmas hatást keltenek az arany színt bőven használó, méretükben változatos képek, amelyek mozaikszerűen rajzolnak ki egy-egy női történetet. Japonizáló, a szecesszió dekoratívitását beépítő festményein hol női szimbólumok – mint például a gránátalma – jelenik meg, hol a figurák és a kiüresedett tér feszültsége a festmény tárgya. Izgalmas kivágatait olykor hímzésekkel teszi még különlegesebbé. Egy terembe kerültek Balogh Kristóf József és Kis-Prumik Zoltán festményei. Munkáikat egyaránt áthatja valamiféle szocialista nosztalgia. Balogh talált fotók alapján dolgozik, ezekből hozza létre különös színvilágú, oldott kompozícióit. A megszülető, hétköznapinak tűnő jelenetek mégis idegenül hatnak. Nem ismerős sem a környezet, sem a rajtuk szereplő emberek, sehogyan sem tudunk közel kerülni e képek nyomasztó, titokzatos, sejtelmes, sőt kissé hátborzongató világához. Kis-Prumik festményei épített alapot kapnak, az így létrejövő konstrukciók falszerűen hatnak. Absztrakt művei a piszkos, omladozó vakolatokat idézik fel a befogadóban, a világunkban fellelhető értékek rohamos elavulására utalva.
A legalsó szinten Szabó Kristóf, KristofLab festményei láthatók. Itt panelek kelnek életre, amelyek egyrészt a régi szocialista idők lenyomataként, másrészt az urbánus létforma térnyeréseként értelmezhetők. Szabót az épületek esztétikája érdekli, így e lakótömbök esetében a mintaszerűséget, a vissza-visszatérő részleteket hangsúlyozza. Festményein a különféle architektúrákat analizálja. A beugróban látható installációja a falakra kihelyezett festmények és a rájuk vetített kép összjátékának köszönhetően saját térélményt ad. A munkák többsége a klasszikus festészeti hagyományban gyökerezik, az alkotók izgalmasan adaptálják és gondolják tovább ezt a tudást. Úgy látszik, mintha a legfiatalabb generációnak köszönhetően a figurális festészet is újjáéledne, de az absztrakt, gesztusjellegű alkotások is hangsúlyosan jelen vannak.
Plank Antal szobrászművész is az absztrakcióval kísérletezik. Több szinten is helyet kapó munkái hol teljesen nonfigurativak, hol rejtett utalásokkal vannak tele. Acélszobrai sima felületeikkel, markáns éleikkel a graffiti világát és az origami művészetét egyaránt felidézik. Szabálytalan, mégis geometrikus szobrokat készít, amelyek élénk színeikkel játékosan keltik életre a tereket.
https://kultura.hu/godot-labor-kol-labor/
